Horner sajnálja, hogy manipulálták a versenyt
A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint „nagy szégyen”, hogy a Forma1 rajongóknak egy „manipulált” versenyt kellett végignézniük.
A Ferrari spanyol pilótája Fernando Alonso nyerte a Német Nagydíjat, de csak azután, hogy a csapat „burkoltan” közölte Massa-val, hogy el kell engednie Alonso-t.
Horner szerint a sport a legnagyobb vesztese ennek a dolognak, s a Ferrarinak nem volt joga azt tenni, amit tett.
„Nagy szégyen a Forma1 számára, hogy egy ilyen megmanipulált versenyt láthattunk, ahol az egyik pilóta átadja a másiknak a győzelmet.” – mondta a csapatfő az Autosportnak.
„Rengeteg kritikát kaptunk az isztanbuli verseny után, amiért hagytuk pilótáinkat versenyezni, de én úgy hiszem, hogy így tisztességes és sportszerű egy küzdelem. Az egyedüli vesztes azon a napon a Forma1 volt. A Ferrari elég jó csapat ahhoz, hogy ne kelljen ilyen dolgokhoz folyamodnia, és Fernando pedig van olyan jó pilóta – főleg mostanában -, hogy a több száz kiadó pontból még rengeteget gyűjthessen.”
Horner azt is hozzátette még, hogy nagyon sajnálja a rajongókat, akiket így egy remek kis csatától fosztottak meg az első helyért.
„Ez egy nagy szégyen. A Ferrari egy remek csapat” – mondta. „ Kár hogy nem engedték, hogy Fernando és Felipe versenyezhessenek. Nincs nagy pontkülönbség a két pilóta között, s az pedig, hogy mire ment ki a játék, teljesen egyértelmű volt. A legnagyobb vesztesek a szurkolók, a nézők, a közönség, hiszen a győzelem csak úgy a Fernando ölébe pottyant. Helyes vagy helytelen, de mi a pilótáinkat továbbra is hagyjuk versenyezni, mert szerintünk ez a fair és sportszerű hozzáállás.”
„A szabályokat éppen azért vezették be, hogy ilyen ne fordulhasson elő többet. A FIA számára már minden tény a rendelkezésére áll, és olyan egyértelműen csinálták, hogy ez nem maradhat büntetlenül, hiszen ez precedens értékű eset, ami rossz a Forma1 számára és nem szabadna többet megtörténnie.”
A Ferrarit már megbüntették 100 000 dollárra, ám az ügy továbbkerült a Motorsport Világtanács elé és ha szükséges, még súlyosabb büntetést róhat ki a csapatra.
Half
|