Vettel indulhat a pole pozícióból
A tavalyi világbajnok KERS nélkül alázta meg a mezőnyt
A Red Bull német versenyzője 1:23.529-cel annak ellenére új körrekordot állított fel az Albert Parkban, hogy a dupla diffúzor száműzése miatt az egy évvel ezelőttihez képest 10 százalékkal csökkent a leszorítóerő, újak lettek a gumik, és az autójában nem működött a KERS.
A Ferrari meglepetésre gyengébben teljesített, mint pénteken. Az időmérőn ezen három csapat harcára lehetett számítani. A HRT végre teljesítette első mért köreit, ám a 17 másodperces lemaradásuk nem volt valami biztató az időmérőre nézve.
Az idő délutánra kicsit romlott. Az időmérőre az időjósok még szemerkélést is prognosztizáltak.
A Q1-et Petrov nyitotta a Renaultval. Alapideje 1.29,463 volt, mely 5 szekundummal maradt el Vettel délelőtti legjobbjától. Az élmenők közül először Vettel teljesített mért kört: 1:26,657. Mögé Webber, Button és Hamilton zárkózott fel.
A Q1 felénél Webber 1:25,9-cel átvette a vezetést, miközben Alonso és Petrov is csatlakozott az éllovasokhoz. Az első 1:25 eleji kört Hamilton futotta meg: 1:25,384. A mindenkori Q1-es éllovas ideje azért is fontos, mert az idén visszatérő 107%-os szabály értelmében hozzá viszonyítják a futamon való induláshoz szükséges időkorlátot.
A Q1 végéhez közeledve Vettel ismét az élre állt (1:25,296), miközben Rosberg és Schumacher is feltornázta magát közvetlenül az élmenők közé. Folyamatosan javult a pálya, ugyanis Kobayashi és Perez is 1:25-ös időket tudtak futni. A kiesés elkerüléséért a HRT-sek, a Virginesek és a Lotusosok mellett érdekes módon Heidfeld, Massa és di Resta harcolt. Végül Heidfeld volt a sereghajtók mellett a Q1-ből kieső pilóta. A Renault német pilótája a nagy forgalom miatt volt kénytelen megelégedni a 18. hellyel, mindeközben a csapattárs Petrov 3. helyet érte el.
A 107%-os időkorlátot sem Liuzzinak, sem Karthikeyannak nem sikerült megfutnia. Ennek ellenére valószínűsíthető, hogy az FIA mégis engedik indulni őket a futamon amiatt a kivételes eset miatt, hogy lényegében alig volt ideje a spanyol csapatnak párt kört teljesíteni az F111-essel.
A Q1 élén végül Vettel, Hamilton, Petrov, Alonso, Kobayashi, Perez, Rosberg, Button, Webber, Schumacher sorrend alakult ki.
A Q2-ben már kiélezettebb volt a küzdelem a továbbjutásért. Legpechesebb a Williamses Barrichello volt, aki a pálya első harmadában túl szélesen vette volna be a jobbos kanyart, ám ráfutott a fűre. Minek következtében megperdült az autója, és a sóderágyba sodródott, ahonnan nem tudott már visszatérnia veterán brazil.
Előbb Buemi állt az élen 1:26,0-ás idejével, majd jött Hamilton, aki 1.25,5-re csökkentette az etalon időt úgy, hogy keményen blokkolta jobb első kerekét a gyors körön. Majd jött a csapattárs Button, aki már 1.24,9-es időt futott. Ám ez sem volt elég ahhoz, hogy megakadályozzák Vettelt, hogy az élre ugorjon 1:24,0-ás idejével.
Miközben Sutil hihetetlen lélekjelenlétének köszönhetően korrigálta hibáját a célegyenes elején (csaknem a falnak csapta Force indiáját), Hamilton feljött a második helyre. A kiesés elkerüléséért a Force indiások, a Williams és a Torro Rossósok harcoltak. Végül Bueminek sikerült jó kört futnia, ellenben a Sauberes Perez és a hétszeres bajnok, Schumacher kénytelen volt feladni a további küzdelmet. Nem tudtak beférkőzni az első 10-be.
A Q3-ba végül a két Red Bull, a két McLaren, a két Ferrari, Petrov, Kobayashi, Rosberg és Buemi jutott be.
Az időmérő edzés harmadik szakaszában első nekifutásra az alábbi sorrend alakult ki az élen:
Vettel, Webber, Hamilton, Button, Rosberg, Kobayashi, Buemi, Alonso. Vettel bő egy másodperccel volt gyorsabb a komplett mezőnynél,még Webbert is elverte 9 tizeddel.
Második nekifutásra Alonso csak az 5. helyre tudott feljönni, miközben Hamilton megelőzte Webbert, és feljött a második helyre. Petrov 6., Massa 8. helyre hozta be autóját.
A szombati időmérő edzésen a 16. pole pozícióját megszerző Vettel mögött a brit Lewis Hamilton (McLaren) lett a második, hazai pályán versenyző csapattársa, Mark Webber pedig a harmadik.
A rajtrácsot elnézve izgalmas rajtra számíthatunk a holnapi Ausztrál GP-n.
A futamot magyar idő szerint vasárnap reggel 8 órakor rajtoltatják el.
|
Hely |
Pilóta |
Csapat |
Q1 |
Q2 |
Q3 |
Kör |
|
1. |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing-Renault |
1:25.296 |
1:24.090 |
1:23.529 |
16 |
|
2. |
Lewis Hamilton |
Mclaren-Mercedes |
1:25.384 |
1:24.595 |
1:24.307 |
19 |
|
3. |
Mark Webber |
Red Bull Racing-Renault |
1:25.900 |
1:24.658 |
1:24.395 |
15 |
|
4. |
Jenson Button |
Mclaren-Mercedes |
1:25.886 |
1:24.957 |
1:24.779 |
18 |
|
5. |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:25.707 |
1:25.242 |
1:24.974 |
19 |
|
6. |
Vitaly Petrov |
Renault |
1:25.543 |
1:25.582 |
1:25.247 |
18 |
|
7. |
Nico Rosberg |
Mercedes Gp |
1:25.856 |
1:25.606 |
1:25.421 |
17 |
|
8. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:26.232 |
1:25.611 |
1:25.599 |
18 |
|
9. |
Kamui Kobayashi |
Sauber-Ferrari |
1:25.717 |
1:25.405 |
1:25.626 |
17 |
|
10. |
Sebastian Buemi |
STR-Ferrari |
1:26.232 |
1:25.882 |
1:27.066 |
15 |
|
11. |
Michael Schumacher |
Mercedes Gp |
1:25.962 |
1:25.971 |
|
13 |
|
12. |
Jaime Alguersuari |
STR-Ferrari |
1:26.620 |
1:26.103 |
|
11 |
|
13. |
Sergio Perez |
Sauber-Ferrari |
1:25.812 |
1:26.108 |
|
9 |
|
14. |
Paul di Resta |
Force India-Mercedes |
1:27.222 |
1:26.739 |
|
16 |
|
15. |
Pastor Maldonado |
Willaims-Cosworth |
1:26.298 |
1:26.768 |
|
17 |
|
16. |
Adrian Sutil |
Force India |
1:26.245 |
1:31.407 |
|
15 |
|
17. |
Rubens Barrichello |
Williams-Cosworth |
1:26.270 |
|
|
12 |
|
18. |
Nick Heidfeld |
Renault |
1:27.239 |
|
|
10 |
|
19. |
Heikki Kovalainen |
Lotus-Renault |
1:29.254 |
|
|
10 |
|
20. |
Jarno Trulli |
Lotus-Renault |
1:29.342 |
|
|
12 |
|
21. |
Timo Glock |
Virgin-Cosworth |
1:29.858 |
|
|
10 |
|
22. |
Jerome d'Ambrosio |
Virgin-Cosworth |
1:30.822 |
|
|
8 |
|
23. |
Vitantonio Liuzzi |
HRT-Cosworth |
1:32.978 |
|
|
11 |
|
24. |
Narain Karthikeyen |
HRT-Cosworth |
1:34.293 |
|
|
11 |
|