Button nyerte a 2. szabadedzést
Mercedes motorral hajtott autók az élen a pénteki nap végén
Délutánra elállt az eső, és elkezdett felszáradni a pálya Isztambulban. A levegő 18, a pálya 14 Celsius fokos volt.
A délutáni első mért kört a délelőtt "pihenő" Lewis Hamilton futotta, ideje: 1:30,970 volt, amit a következő körében 1:29,030-at ment.
Vettel autóján még mindig dolgoztak a szerelők, úgy tűnt, hogy a pénteki napot ki is kell hagynia a németnek, ami hatalmas érvágás az éllovas számára.
Miközben Kobayashi szamuráji harciassággal a hátsó egyenes végén egy merész manőverrel kifékezte Michael Schumachert, Button megfutotta a legjobb köridőt, nyolc tizedet verve csapattársára.
A McLareneseket Rosberg a 20. percben megelőzte, igaz csak 7 ezreddel, majd Schumacher is, aki plusz 5 századot adott csapattársának.
Az élen így festett a sorrend fél óra elteltével: Schumacher, Rosberg, Button, Hamilton, Petrov, Heidfeld, Barrichello, Buemi, Massa, Kobayashi, Alonso, Perez.
A tréning első harmadában már arra kényszerültek a Ferrarisok, hogy többször ellenőrizzék Alonso autójában a hidraulikát. A spanyol 1,7 másodperccel volt lassabb a Mercedeseseknél és a McLareneseknél.
Meglepetést nem csak az élmezőny, hanem a tabella hátsó traktusa is okozott: A HRT-s versenyzők a Lotusosokkal azonos időket mentek, és bő egy másodperccel voltak gyorsabb a Virgin pilótáinál. Úgy tűnik a spanyolok nem a levegőbe beszéltek akkor, mikor jelentős előrelépést prognosztizáltak a Török GP-re.
A 40. perchez közeledve Massa biztató részidőket ment az első szektorban, ám a hátsó pályarészen csaknem egy másodperc hátrányt volt kénytelen elszenvedni Schumacheréktól. Ám így is feljött a hatodik helyre Petrov mögé.
A félidőhöz közeledve Massa elsőként 1:28 alá ment. 1:27,959-es idejével átvette korábbi csapattársától, a hétszeres világbajnoktól az első helyet. Ám nem sokáig örülhetett a brazil, ugyanis az egyre jobb formában vezető Petrov 1:27,5-re volt képes - immáron a lágy gumikkal. Majd jött Rosberg is, aki már 1:27,3-as időt futott az 5338 méter hosszú török aszfaltcsíkon, ám ő még a kemény keverékkel.
Félidőben ílyen sorrend alakult ki az élmezőnyben: Rosberg, Petrov, Schumacher, Massa, Button, Hamilton, Barrichello, Buemi, Heidfeld, Perez. Alonso és Webber a 16-17. helyen tanyázott.
Rosberg nem elégedett meg holmi 1:27-es idővel, soron következő fordulójában már 1:26,961-es idő szerepelt a neve mellett.
Webber a hétvége során az első valamire mondható körét a második tréning 52. percében futotta, mikor is 2 tizedre megközelítette Rosberg etalon idejét, és feljött a második helyre - működő KERS-szel!
A tréning kétharmadánál Hamilton újfent kilátogatott a pályára, és 1:27,0-ás idejével felzárkózott a trónbitorló Rosberg mögé. Mögötte Webbert Schumacher szorította le a képzeletbeli dobogóról.
Button is letesztelte a lágy gumikat, ám ő már rá tudott verni Rosbergre fél másodpercet, és 1:26,456-tal az élre állt.
Nico is feltetette a lágyabb gumikat, ám 65 ezreddel elmaradt Button etalon idejétől.
A tréningen számos vezetői hibának lehettek szemtanúi a nézők: Hamilton, Maldonado, Barrichello, Schumacher és Perez mellett Alonso is látványosan szenvedett a pálya egy-egy szakaszán.
Időközben a hátsó traktusban Trulli a Lotus-szal jobb időt ment, mint Alonso és Kobayashi, mi több, Sutillal azonos tempójú köröket ment a veterán olasz. A Williamszektől csak fél másodpercre maradt el. Igazából Maldonadóékkal lehet versenyben az újonc gárda az időmérő edzésen.
Azt utolsó 15 percben eléggé nagy forgalom alakult ki a pályán. Mindenki ki akarta használni az egyre melegebb pályát, mely már 23 fokra melegedett fel.
Maldonado a 8-as kanyarnál megpördült, és a falat eltalálva idő előtt befejezte a tréninget.
Az utolsó percekben inkább telitankkal köröztek a pilóták, így az élen a sorrend már nem változott. Egyedül a Virgin p9ilótái gyorsultak be a végére.
Telitankkal a McLarenek csaknem 1,5 másodpercet vertek az egy körön gyors Mercedesekre.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Vettel híán a Mercedes pilótá lehetnek a McLarensek első számú ellenfelei a Török GP-n. A pénteki nap legnagyobb vesztese egyértelműen a délelőtt balesetet szenvedő Vettel.
A szombati szabadedzés magyar idő szerint 10 órakor, az időmérő edzés 13 órakor veszi kezdetét.
|
Hely
|
Pilóta
|
Csapat
|
Idő
|
Hátrány
|
|
1
|
Jenson Button
|
McLaren-Mercedes
|
1:26.456
|
|
|
2
|
Nico Rosberg
|
Mercedes
|
1:26.521
|
0.065
|
|
3
|
Lewis Hamilton
|
McLaren-Mercedes
|
1:27.033
|
0.577
|
|
4
|
Michael Schumacher
|
Mercedes
|
1:27.063
|
0.607
|
|
5
|
Mark Webber
|
RBR-Renault
|
1:27.149
|
0.693
|
|
6
|
Felipe Massa
|
Ferrari
|
1:27.340
|
0.884
|
|
7
|
Vitaly Petrov
|
Renault
|
1:27.517
|
1.061
|
|
8
|
Paul di Resta
|
Force India-Mercedes
|
1:27.725
|
1.269
|
|
9
|
Sergio Perez
|
Sauber-Ferrari
|
1:27.844
|
1.388
|
|
10
|
Adrian Sutil
|
Force India-Mercedes
|
1:28.052
|
1.596
|
|
11
|
Fernando Alonso
|
Ferrari
|
1:28.069
|
1.613
|
|
12
|
Sebastien Buemi
|
STR-Ferrari
|
1:28.153
|
1.697
|
|
13
|
Nick Heidfeld
|
Renault
|
1:28.475
|
2.019
|
|
14
|
Jaime Alguersuari
|
STR-Ferrari
|
1:28.765
|
2.309
|
|
15
|
Pastor Maldonado
|
Williams-Cosworth
|
1:28.828
|
2.372
|
|
16
|
Rubens Barrichello
|
Williams-Cosworth
|
1:28.946
|
2.490
|
|
17
|
Jarno Trulli
|
Lotus-Renault
|
1:29.409
|
2.953
|
|
18
|
Kamui Kobayashi
|
Sauber-Ferrari
|
1:29.637
|
3.181
|
|
19
|
Heikki Kovalainen
|
Lotus-Renault
|
1:30.281
|
3.825
|
|
20
|
Jerome d'Ambrosio
|
Virgin-Cosworth
|
1:31.035
|
4.579
|
|
21
|
Timo Glock
|
Virgin-Cosworth
|
1:31.221
|
4.765
|
|
22
|
Narain Karthikeyan
|
HRT-Cosworth
|
1:31.320
|
4.864
|
|
23
|
Vitantonio Liuzzi
|
HRT-Cosworth
|
1:31.989
|
5.533
|
|
24
|
Sebastian Vettel
|
RBR-Renault
|
|
|
|