Verseny előtt, időmérő után
Versenyzői nyilatkozatok
Sebastian Vettel (1.): Pályafutása 19., idei 4. pole pozícióját érte el. "Először is szeretnék elnézést kérni a csapattól, tegnap eléggé összetörtem az autót. De szerencsére mára sikerült a srácoknak kijavítaniuk a hibákat. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, pedig nem volt zűrmentes a mai reggel sem. Nagyon tetszik a pálya, élvezem, és ez nyilván sokat segít. Összességében elégedett vagyok a mai nappal. Mark és én is úgy döntöttünk a Q3-ban, hogy nem megyünk ki még egy körre. . Kicsit furcsa volt nézni, hogy nem tehetünk az ellen, ha esetleg megelőznek minket. De végül mi bizonyultunk jobbnak. Meglátjuk, hogy a holnapi futam olyan lesz-e mint a Kínai volt. Nyilván ez a pálya más mint a sanghaji. Itt most egy Íves részen lehet használni a DRS-t, ami szokatlan. Ha hirtelen elkezd fogyni a gumi futam közben, akkor lehet baj. Majd meglátjuk. A tavalyi dolgot (ütközés Webberrel) idén nem szeretném, ha megismételnénk."
Mark Webber (2.): "Én szerettem volna néhány tizedet még hozni Seben, én szívem szerint kimentem volna még egy mért körre. Holnap nagyon hosszú lesz a futam, ám amit ma megspóroltunk, az jól jön a versenyen. A lehető legjobb helyzetben vagyunk, mind a pozíció, mind pedig a gumik szempontjából. Elégedett vagyok, még ha pár tizeddel el is maradtam Sebtől."
Nico Rosberg (3.): "Idén először vagyok az első háromban, nagyon jó érzés. Azt gondolom ezt mindannyiunk, az egész csapat nevében mondhatom. Most már sokkal közelebb vagyunk ahhoz, ahol lenni szeretnénk. Egy szett lágy gumit sikerült megspórolni, ami jól jön a holnapi futamon."
Lewis Hamilton (4.): "Egyértelműen jól látszik, hogy Red Bull még mindig elől van, és jó fél másodperccel gyorsabbak, mint mi. A Mercedes is sokat lépett előre, ám mi egy helyben toporogtunk az időmérő edzésen. A pálya porosabb oldalról fogok rajtolni, de ez sem tántorít el attól, hogy harcoljak a futamon. A mai időmérőn nem spóroltunk meg egy szett lágy gumit sem. ráadásul hiába mentünk ki és futottunk még egy kört. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó döntés volt-e. Erős csatát várok holnap, mivel a Mercedes és a Ferrari is már felzárkózott. A holnapi futam hosszú lesz, de bőven lesz esélyünk az előzésre."
Fernando Alonso (5.): "Ez rendben volt. Ugyan még mindig messze voltunk a pole pozíciótól (0,8 másodperc), de így is közelebb kerültünk az éllovasokhoz, mint ahol voltunk Kínában (1,4 másodperc). Így egyértelmű, hogy tettünk egy lépést előre az autó új fejlesztéseivel. De még sokat kell dolgoznunk, ahhoz hogy előrébb kerüljünk. Boldogok vagyunk ezzel az ötödik hellyel is. Majd meglátjuk mi lesz holnap, a dobogó lehetősége még mindig ott van. Malajziában is már nagyon közel voltunk hozzá, amíg Lewis-zal össze nem ütköztünk. Kínában pedig Felipe volt nagyon közel a pódiumhoz. Remélhetőleg Törökországban már meg tudjuk csinálni."
Jenson Button: (6):"A 6. hely nem túl fényes, de így is jól szerepelhetünk: Mark Webber a 18. pozícióból indulva futott szép verseny Kínában. Tehát hatodikként startolva is lehet jó versenyünk. Talán elég lett volna egyetlen etapot mennem a Q3-ban, mert a másodikban nem voltam gyorsabb az elsőnél, és időt veszítünk, amikor túlerőltetjük a gumikat. Őszintén szólva nem volt jó a balanszom az időmérőn. Nehéz megítélni az erőviszonyokat a péntek alapján, mert a változó időjárás mindent összekuszált. Többre vágytam, de majd meglátjuk, mi történik. Kellemetlen, hogy a pálya koszos felére kerültem, ez lehet, hogy gondokat okoz holnap az 1-es kanyar felé menet. Mindenesetre ütőképesek vagyunk, benne leszünk a harcban."
Vitalij Petrov (7.) : "Nem vagyok teljesen elégedett a kvalifikáción megszerzett pozíciómmal, mert a hetedik helynél előrébb is végezhettünk volna a rajtrácson. Mindamellett, pozitív, hogy mindketten biztosítottuk a top 10-ben a helyünket, és nem volt semmilyen mechanikai problémánk, ami ugyancsak jó. Tovább dolgozunk, és keményen nyomjuk, hogy biztosra menjünk, az élmezőnyhöz közelebb kerülve tudunk harcolni holnap."
Michael Schumacher (8.): "Érthető módon egyáltalán nem vagyok elégedett a mai időmérő alakulásával. Egyszerűen fura volt, úgy tűnt, minél keményebben nyomom a gázt az utolsó körben, annál rosszabbul alakulnak a dolgok. A lehetőségeimhez képest mindent kiadtam magamból, az autó azonban folyamatosan csúszkált, ezért nem sikerült felvennem a ritmust. Igazán kár, főleg a reggeli ígéretes szabadedzést követően."
Nick Heidfeld (9.): "Nem rossz a 9. helyről indulni - a nap folyamán korábban küszködtem, és a Q2-ben végre megtaláltam a keresett balanszot és tapadást. Még jobb is lehetett volna, mivel volt egy kis problémám az alulkormányozottsággal, de végül is rendben volt. Magabiztosabban vágok neki a holnapnak, mert tudjuk, a DRS-sel könnyebben tudunk előzni, ezt már láttuk, szóval előrébb végezhetünk a rajtpozíciónknál. Általában az autónk jobb versenykörülmények között, és tudjuk, hogy nyerhetünk néhány pozíciót a startnál."
Felipe Massa (10.): "Ez nem volt jó időmérő számomra: a Q3-ban nem sikerült tiszta kört futnom, miután a 9-es kanyarnál komoly hibát vétettem, lecsúszva az ívről: ezért úgy döntöttünk, inkább kiállok a boxba, és megspórolom azt a garnitúra gumit a rajthoz. A Q1-ben, a kemény keveréken nem volt túl jó a köröm, ezért, hogy ne kockáztassunk, feltettük a lágyakat is, de abból így csak egy szett maradt az időmérő végére. Most majd kiderül, mire leszünk képesek holnap, a versenyen: a tempónk olyankor általában jobb, mint az időmérőn, de a 10. helyről rajtolva nem lesz könnyű eredményesen szerepelni. Meglátjuk, mennyire fognak gyorsan kopni a gumik, talán kicsit gyorsabban, mint Kínában. Kár, mert ott lehettem volna én is a harmadik sorban, a csapattársam mellett. Délelőtt, a harmadik edzésen a mérnökök találtak valamit a motor paraméterei között, amiben bizonytalanok voltak, ezért utána inkább kicserélték a motort. Így visszatértem ahhoz a motorhoz, amit már Malajziában és Kínában is használtam, s aminek úgyis három futamot kellett volna teljesítenie."
|